Az Európai Parlamentet itthon övező egyik leggyakrabban hallott mítosz, hogy jellemzően azok mennek ki képviselőnek, akik már nem akarnak semmit a politikában, és inkább a nyugodt brüsszeli éveket választják, jó fizetéssel. A jó fizetés a magyar parlamenti kereseti lehetőségekhez képest tény, a könnyed, „munkamentes” évek viszont, ahogy a képviselői adatlapokból is kiderül, kevéssé fedik a valóságot. Ami a mondat harmadik részét illeti – nem kizárva annak lehetőségét, hogy lehetnek, akik már valóban „nem akarnak semmit a politikában” –, a parkolópálya, egyfajta „politikai elfekvő” képe két dolog miatt sem feltétlenül igaz.

Egyrészt a brüsszeli mandátum a kezdetét jelentheti egy uniós karriernek, amely komoly szakpolitikai presztízs kivívását, az adott EP-frakción belüli pozíciószerzést, az Európai Parlament valamely vezető pozíciójának megszerzését, esetleg egy másik uniós intézmény vezető pozíciójának (például az uniós biztosénak) megszerzését teheti lehetővé. Másrészt a jó uniós parlamenti szereplés ugródeszka lehet a hazai politikába való visszatéréshez. Az pedig egyáltalán nem kizárt, hogy az uniós képviselői tapasztalat magasabb szintre segítheti az adott politikust, mint amit Budapesten hagyott, vagy amit elérhetett volna akkor, ha a hazai politikában marad.

Bíró Nagy András "Európai Parlament: Politikai elfekvő vagy ugródeszka?" c. tanulmánya a Kommentár folyóirat 2010/2. számában jelent meg, pdf formátumban letölthető innen.